Tegnap voltunk az Autizmus Alapítványnál, Peti gondozásba vétele miatt. Volt egy rövid vizsgálat, ami alatt természetesen mi is bent voltunk, velünk is beszélgetett valaki. A szokásos leosztás: egy ember asztalizik Petivel, egy pedig minket kérdez. Petya nem szerette, hogy új helyen van és várni is kellett kicsit, úgyhogy mindjárt be is mutatta az auto és hetero agresszió béli repertoárját. Én ezzel úgy vagyok, hogy nyilván nem rohangálhatok oda mikor figyelik, hogy ő milyen, de azért nem volt jó nézni. A szokásos hasadt állapot, amikor vagyok az anyukája is és közben látom kívülről is a helyzetet. Végül Ember szólt, hogy szerinte sok a zaj egy kicsi teremben és ezután tényleg jobban ment a dolog. Volt ötletük arra is, hogy miért futunk zsákutcába a képpel kéréssel kapcsolatban. (Én azt gondoltam, nem vagyunk elég konzekvensek.) Pár hét múlva megyünk újra, hogy ezt átbeszéljük. Az egyik tanító néni is szeretne velünk jönni, ami nagyon jó hír.
Amíg ott voltunk, kicsit megcsapott a hely levegője és nem tudtunk nem gondolni rá, mi lett volna, ha ide járhat Peti suliba. Itt évtizedes gyakorlata van az autista gyerekek kezelésének, ráadásul ésszel használják az erre kifejlesztett rendszereket, nem mereven, a gyereket igazítva a szisztémához, hanem fordítva, a módszert adaptálják a gyerekre. És utazni sem napi 80 km - t kéne, csak kb a felét. De nem sikerült, hiába a jószándék, kár is ezen keseregni.
Félreértés ne essék, boldog vagyok a mostani sulival, meg a tanító nénikkel, szeretném ha ez tényleg valami újnak és jónak a kezdete lenne.
Most persze minden zsoborog a fejemben. A suli és az Alapítvány után valahogy nagyon azt érzem, hogy egyenesbe kerülhetünk Petivel. Annyira jó lenne ha végre ki tudná fejezni magát. Nekem édes mindegy, hogy képekkel, tárgyakkal, vagy jelbeszéddel teszi, csak már végre lássam, hogy megérteti magát legalább a szűkebb környezetével.
Ma volt rendesen úgy suliban, hogy ott is maradt és a jelek szerint jól érezte magát. Volt persze hiszti, de nem vészes. Új helyen új emberek közt ez várható volt. Ráadásul a kiütései is lassan múlnak, mert vakarja őket és láthatóan idegesíti a viszketés. Remélem nem kell újra dokinénihez menni.
Eközben zajlik az élet minden vonalon. A munka irdatlanul sok. Ma eszembe jutott, hogy mikor februárban kezdtem, reklamáltam az üresjáratok miatt, kértem, hogy tegyenek rám többet. Ma bent voltam fél hétig és nem tudtam mindennel végezni. Nem volt üres járat, de ez így jó. (És még egyesületi munka is van, ami szerintem itthonra való)
Mire hazaértem, Ember szaladt el dolgozni, egyedül altattam mindenkit. Panninak meséltem az ágyában és utána énekeltem is neki. Azt reméltem megijed és gyorsan elalszik, de tuti, hogy mazochista, mert kérte, hogy még énekeljek. A végén még Peti is elaludt, bár vakarózik kicsit álmában is.
Pannit beírattam a helyi zeneiskolába, holnap oda megyek hatra szülőire. Pénteken meg szemorvoshoz viszem és ez is vicces, Panni alig várja, hogy szemüveges legyen. Gyerekkoromban nem szerettük, úgy látszik, mostanában már nagy dolog. De végül is egy csomó ember szemüveges, akit szeret, pl én. Meg Anyu és a barátaink jó része. Szóval Panni számolja, hogy hányat kell aludni péntekig.
Majdnem elfelejtettem megírni, hogy holnap tévéműsor lesz Peti sulijában, mert be szeretnék mutatni az induló auti iskolát. Megkértek, hogy menjek el, mint szülő. Ez elég fura nekem, mert nem én szoktam az ilyen helyeken beszélni, hanem a nálam sokkal okosabbak. Meg is kértem a nálam sokkal okosabb barátnőmet és főnökömet, hogy kísérjen el, neki már rutinja van ebben. De azért izgulok kicsit. Remélem tényleg használok ezzel a sulinak, meg az auti srácoknak, különben csak majomkodás az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése