2013. február 18., hétfő

Mire jó egy gyomorrontás?

Ma nem voltam dolgozni, ugyanis komoly kihívás volt a fürdőszobától 5 méternél messzebbre menni. Nem tudom miért, de borzasztóan fáj a hasam és inkább nem is részletezem, mivel töltöm az időmet. Mármint a csúnya részeket. Voltak jó részek is. Pannival eltántorogtam az oviba (és közben drukkoltam, hogy tisztán érjek haza, mert a pelushoz már nem vagyok elég fiatal és még nem vagyok elég öreg) utána a kanapén darvadoztam és megnéztem a Büszkeség és balítéletet elejétől végéig. Csend volt körülöttem és nyugalom, senki nem piszkált, ez már felüdülés volt. :) Anyu és Ember egy emberként javasolta, hogy mértékkel fogyasszak némi alkoholt, így kevés vodkát is leküldtem, ami meglepően jót tett. Igazán annak örülök, hogy egy rövid időre ki tudtam kapcsolni és tényleg pihentem. Még nem vagyok nagyon jól, szóval csak vágyakozva nézem a bundikenyeret, amit Ember vacsira csinált. Holnap még lazsálok, aztán már mindenképp dolgoznom kell.
De, hogy ne csak a mai cudar napomat emlegessem, elmesélem, hogy tegnap végre volt olyan jó idő, hogy rendbe tehessük a kertet. A kutya sajnos eléggé lelakta a télen. Ráadásul a hőszigetelés valamiért levált a ház lábazatáról, így ő azt gyorsan szétrágcsálhatta. Ez olyan cucc, mint a hungarocell, szóval a kertünk elég lelombozó volt. De jó volt kint tevékenykedni, megnézni a hóvirágokat, meg ilyesmi.
Ember szüleitől kaptunk egy jó adag szekrényt a fürdőszobába, Ember ezeket szerelte. Most kicsit rendezettebb a fürdő. Nekem még szokni kell, de Petinek tetszik. Ennyit a rigid autistáról a családban. :)
Szót kell ejtenem Panni farsangjáról is, ami csütörtökön volt. Ő kijelentette, hogy kalóz akar lenni. Megtettünk mindent a jó ügy érdekében. Apja kalapját tuningoltuk meg és az én régi mellényemet is befogtuk teszek képet a végeredményről.





De mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik, tehát csillogó "kincs" gyűrűket kapott és invesztáltam egy kék szemceruzába is, amivel halálfej és horgony tetkókat remekeltem, természetesen rendelésre, Panni karjára.
Annak is örültem, hogy Peti megint volt velünk boltban. Egyre ügyesebb. Mostanában jön rá, hogy ott kérni is lehet dolgokat, de ki tudja várni, hogy kifizessük a vásárolmányt.



És ideteszem a szobám díszét is, ezt Petya rajzolta és szerintem simán bele lehet nézni egy kismadarat. Mondjuk így balra kell hozzá dönteni a fejemet.


És tegnap a szekrényezés és egyebek közben Pannival egy tündérkét is készítettünk, akit Eper Rózsika hercegnőnek hívnak.




Péntek este elalvás előtt Panni sírdogált, mi meg faggattuk, miért sír. Igazából szerintem fáradt volt, de a sokadik kérdésre szabatosan közölte, hogy "kirekesztve" érzi magát, mert mi, értsd Apja és én, mindig csak Petiről beszélgetünk. Az első gondolatom az volt, hogy ezt vajon honnan hallotta. Ember meg büszke volt rá, hogy milyen szépen kifejezte, mi nyomja a lelkét. Végül elmagyaráztam Panninak, hogy előző este az ő jelmezével foglalkoztunk mindketten Apjával, úgyhogy szerintem igazságtalan volt velünk, aztán persze kapott puszit, meg mesét, meg ölelést. Igazából mit lehet erre mondani? Érezhet így akkor is, ha nincs igaza.

Ma agonizálás közben azért kicsit pakolásztam is, de tényleg kicsit, mégis kellemesebb a hangulat itthon. Lehet, hogy sűrűbben kéne gyomorrontást kapnom? Azért a hasfájást és a gyengeséget szívesen kihagynám. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése