2012. június 27., szerda

környezetbarát

A helyzet az, hogy lenne miről írnom, de az indiszkréció lenne és az ilyen itt kerülendő. Ember családjában vannak feszültségek, ami természetes dolog, de elszomorít, hogy számomra kedves és fontos embereket látok nehéz helyzetben. Emiatt ma itthon elég érzelemmel teli társalgást folytattunk. Ez időről időre előfordul (Különböző okokból. Van, hogy a munkámról beszélünk, vagy Ember zenekaráról). Peti sajnos rosszul tűri az ilyen helyzeteket. Szerintem azért, mert leveszi a feszültséget, de nem érti, nem tudja mi az oka.
Ma példamutatóan jó srác volt, mert ugyan vehemens volt a társalgás, de ő meg sem rezdült. Még csak nem is hintalovagolt, hogy onnan szemlélődhessen. Remélem lassan megérti, hogy mi az ami neki szól és mi az ami másnak.
Egyébként nem kell kiabálásra, vagy ilyesmire gondolni, egyszerűen erőteljesebben hangsúlyozunk és többet beszélünk, a beszéd ritmusa is eltér a szokásostól. Ráadásul néha egymás szavába is vágunk. Szóval nem szélsőséges amit hall, csak eltér a megszokottól. Ebből érzi, hogy mennyi érzelem van benne.
Ilyen szituációk néha akkor is kialakulnak, mikor Pannit, vagy Arti kutyát toljuk le. Peti pontosan érti, hogy valaki letolást kapott. Két dolog nehezíti a helyzetét. Az egyik a kommunikációval kapcsolatos hendikepje, a másik az, hogy egyszerűen nem mindig tudja, hogy mikor csinál rosszat. (Ami egyébként szintén kommunikációs defekt, de szociális is.)
Miután nem tárgyalhatom ki a családomat, mesélek inkább arról, hogy eléggé "zöld" vagyok. Ha nem toppan be az életembe az autizmus, vélhetőleg a környezetvédelem gyakorlati és háztartási vonatkozásaival köteleződtem volna el, ebbe fektetnék önkéntes munkát. Ezt azért írom meg, mert ma ezzel kapcsolatban volt sikerélményem. Már egy ideje szép csendben átálltam a mosószóda használatára. Töredéke az ára a mosóporénak és szépen tisztítja a ruhát, ráadásul a gépbe is mehet. Az öblítőt viszont nem tudtam eddig kikerülni. Valahol olvastam, hogy illóolajokkal lehet kiváltani. Ma meg is próbáltam és az öblítős rekeszbe tett két kanál ecet és 20 csepp levendula olaj hatására a fehér gúnyáink nem csak szép tiszták, de illatosak is lettek. És ennek én örülök. :) Ja! És kukánk is négy van. :) (papír, vegyes, műanyag és komposzt.)
Mikor elkezdtem írni ezt a blogot (Jó régen) azt terveztem, hogy lesznek benne receptek és könyvajánlók is. Lehet, hogy lassan meg kéne valósítani ezt az elhatározást, hiszen sokszor "eresztek le" süti sütéssel és bár jócskán kevesebbet olvasok, mint gyermektelen koromba, talán érdekes lehet. Majd meglátom hogy alakul, de ételfotókat és medvetarkó receptet senki ne várjon! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése