2011. szeptember 20., kedd

elraboltak

Elég sűrűre sikerült a múlt hét vége. Pénteken dolgoztam és már kicsit dühös is voltam az egyébként nagyon szeretett kollégáimra, mert időről időre megkérdezte valamelyik, hogy nem tudnám - e esetleg mégis megoldani valahogy, hogy velük mehessek. Nem értettem, hogy nem látják, mennyire szeretnék menni, de nem tudok és nem arról van szó, hogy nincs kedvem velük lenni. Ebből kifolyólag egészen megkönnyebbültem, hogy végre mehetek haza meg boltba, meg ilyenek.
Péntek este Ember megemlítette, hogy szombaton jön ÁP vendégségbe. Szakasztott úgy jártam, mint Mrs. Lipton az érsekekkel, csak én nem a jeget hiányoltam, hanem sajnáltam, hogy nem tudtam előre, mert akkor valami igazán finomat főztem volna, így meg elég prózai kaja volt. Ráadásul kilencre vártuk. Majdnem eldobtam a hajamat. Szombaton kilencre?! Amikor aludni is lehetne? Az én jó Emberem szokta tudni, hogy ez nem fair. Morogtam is magamba, hogy ez azért már mégiscsak sok a jóból. Sejthettem volna, hogy oka van a dolognak, de persze nem gondolkodtam, csak vitt a lendület.
Meg is jött ÁP és a kutyája Rozi. Nem tudom Panni kit várt jobban. Ajándékot is hozott Embernek, de erről még később írok. Beültek szépen Apja szobájába és amíg ő dolgozott, szépen megbeszélték a mindenféle megbeszélni valójukat. P velem is próbált beszélgetni, de sajnos az autizmus alternatív gyógyítását választotta, mint témát. Emiatt egyszer már eltűnt egy időre, mert levelet is küldött róla, én meg válaszoltam. Az a helyzet vele, hogy olyan régi és kedves barátunk (hogy mást nem mondjak ő volt az esküvői tanúnk és egyben a menyasszonyi sofőröm is), hogy bármit csinál, örülök, ha látom. Már rég túl van a beszélhető dolgokon a barátságunk. De azért határokat feszeget, ha a gonosz gyógyszeripari cégek összeesküvését emlegeti autizmus ügyben. Továbbra sem vagyok meggyőzve a mindenféle diéták és varázsszerek hatékonyságáról. Ugyanakkor nem is utasítok el semmit, ami nem vesz el a gyerektől, vagy nem tesz hozzá mindenféle szintetikus vackot. A normális és elfogadott terápiákkal szerintem az ésszerűség határain belül jól megférnek az alternatív gyógymódok. Peti pl imádja, ha masszírozom és a legrosszabb időszakában is ki tudtam hozni a hisztiből, ha megmasszíroztam. De azt nem hiszem, hogy a rossz viselkedés terápiája a masszírozás minden auti srácnál. Ebben is azt gondolom, hogy különböznek és rájuk figyelve kell megkeresni azokat a dolgokat amik örömet okoznak nekik és előre viszik őket. Fura, hogy ettől sokszor dühös leszek, de nem szeretem, ha nekem magyaráz valaki féligazságokat, mert olvasott valami ködös összeesküvés elméletről a neten. Mi ezzel élünk és igyekszünk jól tájékozottak lenni és alaposan mérlegelni a rendelkezésünkre álló információkat. Bocsánat, kicsit elragadtattam magam. Szóval részemről elég felemásra sikerült a vendégség. Ebéd és pihenő ment a szokásos módon. Pihenő alatt még el is aludtam, ezért eléggé begyógyult szemmel mentem le. Ember azzal várt, hogy akkor ő most bevall mindent. Kiderült, hogy összebeszélt a főnőknőmmel és a gyerekvigyázó lánnyal, hogy délután leléphessünk csapatépülni. ÁP is ezért jött hajnalra. A gyerekvigyázó lány sajnos beteg lett, így családostul mentünk. Mire észbe kaptam (mondtam már elég rossz vagyok ébredésben) egy szimpatikus borospince verandáján ültem a kollégáimmal és a családommal. A gyerekek hintáztak, meg lófráltak az állatok körül, mi felnőttek meg igen jól éreztük magunkat. Paprikás krumplit főztünk egy nagy gulyáságyúban és iszogattunk. Annyira jó fejek voltak mind. Nem hiszem, hogy ez más munkahelyen más emberekkel működni tudott volna. Teljesen meghatódtam tőlük és ez azt hiszem nem az elfogyasztott (jelentős mennyiségű) fehérbor hatása volt. Biztos, hogy előbb vagy utóbb más munkahelyet kell keresnem és egy picit várom is már ezt, de a kollégáimat nagyon nem szívesen hagyom majd itt. Ember úgy felbátorodott, hogy ott szeretett volna aludni, de ez sajnos nem jött össze. Peti nem igazán akarta és értem is. Se hintaló, se szopispárna, sőt még a napiendi és PECS kártyák se. Így aztán hazajöttünk, de akkor is nagyon boldog voltam. És a saját ágyamban jobb másnaposan ébredni. :-)
A vasárnap elcsorgott. Megnéztük ÁP ajándékát is. Valami kütyüre feltette a filmeket, amiket Petyáról csinált, mikor még kicsi volt. Ez a diagnózis előtti és körüli időszak. Mostanában nem nézem meg újra. Azokon a filmeken Peti még beszélt. Igaz, echolált, de ezt  mi akkor nem tudtuk. Olyanokat mondott, hogy eszembe jutott, meg anya, meg pannibaba-kutya, meg ilyenek. Azokon a filmeken is nagyon autista és fájdalmas látni, mennyire nem értettük. Ugyanakkor zabálni való kiskölyök volt, huncut szemekkel. :-) Szóval rendesen megcsavarta a szívünket. Viszont Petyát roppant módon érdekelte.
Ezen kívül csak boltban voltam Pannival, mert tönkre ment a váltócipője. Sikerült Petinek is vennem egy jót. Sajnos felesleges volt sietni vele. Hétfőre ugyanis Petya teljesen megtaknyosodott és nem vittem oviba. Időpontot akartam kérni neki a dokinénitől, de ő jól letolt, hogy honnan tudja ő otthon reggel kilenckor, hogy mikor lesz délutánra időpont, hívjam rendelési időben. Ez nagyon rosszul esett és rosszkedvű voltam egész nap. Mikor hívtam délután, már volt időpont és ahogy odaértünk, mehettünk is be. Dugig volt a rendelő és azt hiszem, ha tekintettel ölni lehetne, Petyával halomra haltunk volna. A dokinéni megvizsgálta és kiderült, hogy vírusos torokgyulladása van. (Petinek, nem a dokinéninek.) Ezen a héten itthon maradunk. Feltehetőleg sajnálta, hogy reggel túl morcos volt, mert megbeszéltük az időpont kérésének rejtelmeit is. Mikor kijöttünk, Petya a legautistább formáját hozta, így megúsztuk a lincselést.
Sajnos a gyógyszert nincs kedve bevenni, pedig ez most nem is olyan vacak, mint általában, de igyekszem. Csak minden bevétel után át kell öltöztetnem, mert szirupot kap. A Nurofen adagolójában próbálom beadni neki. Most még az "először gyógyszer, utána csoki" módszer sem nagyon akar működni. De legalább az orrát hagyja szívni. Enni sem igen van kedve, ezért ma pattogattam egy nagy tál kukoricát. Azért az fogyott. Ha már itthon vagyok, nekiláttam a gardrób kitakarításának. Gondolom normális ebereknél a gardrób, ahol a ruhák vannak. Ez nálunk egy nagyon pici szoba, ahol a ruhák vannak. Meg minden, aminek másutt nem jutott hely. Peti imádja és változatos módon tud benne kupit csinálni. Most éppen a cipőket szortírozta a saját kedvére. Szerintem még holnap is ezzel fogok vacakolni. Eldöntöttem, hogy kidobok minden használaton kívüli ruhadarabot. Ami idén még nem is volt rajtam, az talán nem olyan fontos, hogy pakolgassam. Még egy csomó terhesség előtti cuccom van, ami feljön ugyan rám, de nem szívesen viselem, mert már nem úgy áll. Ezeknek valaki még biztos örül majd, ha beteszem a használt ruha gyűjtőbe.De nem baj, Petya sokszor bejön és pocakpuszit kér, meg vihog, remélem lassan jobban lesz.
Délután sütök croissant és megpróbálom belevonni Petyót is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése