2017. február 5., vasárnap

a nap poénja

Ez igazából nem a mai nap poénja, hanem jónéhány nappal ezelőtti, de csak most van időm leírni. A helyzet az, hogy a Vezetőség utasítása szerint tilos a pedagógusokkal a saját elérhetőségeiken kommunikálnunk, mert ezt valamiféle szabály (törvény?) tiltja. Bevallom, nem kerestem utána. Egyébként ha ellépünk kicsit a mi ügyünktől, akár még ráció is lehet benne, hiszen a pedagógusoknak is van magánszférája, amit védeni kéne, és biztos vagyok benne, hogy vannak szülők, akik átlépik az ezzel kapcsolatos határokat. Mindazonáltal az, hogy az a kb két anyuka, akikkel a suliban kapcsolatban vagyok, nem hallott erről a szabályról, vagy miről, az szerintem elég komikussá teszi a helyzetet. 
Az is izgis, hogy eddig az összes gyerekem összes pedagógusa azzal kezdett, hogy lediktálta nekünk szülőin az elérhetőségeket, amin kapcsolatot szeretnének tartani és ez kivétel nélkül mindig a saját kontaktjuk volt, ugyanis ez a leggyorsabb.

Szóval, aki bevállalja, hogy jelzi, a gyereke pedagógusával saját elérhetőségeken tart kapcsolatot, az nyugodtan nyomjon ez alá a poszt alá kommentben egy szmájlit!  :)

Ja, a megengedett (értsd: ellenőrzött) kommunikációs csatornák: az iskola központi e - mail címe és telefonszáma és az ellenőrző. Kíváncsi vagyok, hogy fogadóórára is beül  - e valaki, vagy ott még esetleg beszélgethetek Peti tanító néniivel. Egyébként nem szoktunk puccsot tervezni, vagy bárkit bántani, szóval tényleg vicces az egész és persze klasszisokkal körülményesebb.
Egyébként meg csütörtökön kaptam e - mailt és levelet, hogy hétfőn fejlesztés után, mikor visszük be Petit a suliba, fáradjunk be az igazgató nőhöz megbeszélni. Fáradunk. Jövő héten összesen három Petivel kapcsolatos szülőire plusz fejlesztésre és az éves kontrollvizsgálatra megyünk. Azon tűnődöm, eszébe jut - e néha valakinek, hogy mindketten főállásban dolgozunk és van még egy gyerekünk, vagy csak rángatnak kedvük szerint.
És, hogy valami jóval fejezzem be megírom azt is, hogy Petyus milyen jó fej volt este. A fiuk elindultak aludni az emeletre, én meg felszóltam, hogy jó éjszakát. Erre van egy dallamos verziónk, még Panni baba korából, mikor beszélni kezdett. Persze Apja vissza és Pannival is mindenki keresztbe kívánta a jó éjszakát és végül Peti is! Oké, nem artikulálta szépen, még érthetően sem feltétlenül, de akkor is echolálta a mi köszönésünket. Lövésem sincs róla, hogy ez számít - e, de mindenki örült neki. Szóval, jó éjszakát! :) 

3 megjegyzés:

  1. 😊😊 nem tudok mit hozzátenni, szorítok hogy jó irányba forduljanak a sulis
    dolgok...

    VálaszTörlés
  2. Ez egy butaság! Ha nagy a baj akkor nyugodtan fel lehet keresni az adott pedagógust! Csak meg kell ővele beszélni hogy ez jó e neki vagy sem.

    VálaszTörlés