2016. október 5., szerda

Egy nagyon nehéz döntés

Ha valakinek autista gyereke van, gyorsan megtanulja, hogy jobban jár, ha elenged dolgokat. Nekem ez valamiért eddig viszonylag kevés nehézséget okozott. Mivel nem volt a cél a három diplomás, jól idomított gyermek, nem volt nehéz tudomásul venni, hogy Petya nem lesz ilyen. Alapvetően boldog gyereket (és később felnőttet) szerettünk volna nevelni és ez elvben autizmussal együtt is lehetséges, tehát a cél adott, csak az oda vezető út kanyargósabb.
Kicsit nehezebb volt megválni az én fogalmaim szerint otthonos lakás kialakításának lehetőségétől, de ezen is nagyon sokat dolgozunk és azt hiszem jó irányba haladunk. Erről bővebben már itt írtam.
De amiről most írni fogok, az csúnyán megpróbált. Történt ugyanis, hogy Petya a nyári javulás után valamiért nagyon elkezdett félni Artitól, A taktikája az volt, hogy ha a kutya a kertben volt, bejött a házba, ha Pedig Arti volt házon belül, Peti ment a kertbe. Ez működött is valamennyire, bár nem volt egy kellemes állapot. Komoly problémát az jelentett, ha valamiért a kutya és Petya is a házban volt. Peti ilyenkor kiabált, csapkodott és bántotta magát, Arti meg befészkelt valamelyik sarokba és nem igazán akart onnan kijönni. Ez jellemzően olyankor fordult elő, ha esett, dörgött, vagy valaki tüzijátékkal durrogott. Nagy türelemmel ilyenkor is ki lehetett csalogatni a kertbe, de nem volt jó érzés hagyni őt félni és/vagy fázni.
Biztos lett volna megoldás, ha több energiánk van erre, de sajnos nem volt. Ezért Artit visszaadtuk azoknak, akik kicsi korában közvetítették ki hozzánk. Általában nem szoktam nevesíteni itt senkit, de azt hiszem ebben az esetben kivételt tehetek. A Rex Alapítvány ugyanis megérdemli, hogy megírjam, mennyire jó fejek voltak. Annak idején négy éve, mikor Artit elhoztuk és most is, amikor meg kellett válnunk tőle.
Amikor Arti hozzánk került, megmondtuk nekik, hogy nem terápiás kutyát szeretnénk, de olyan habitusú ebet, aki elvisel egy hadonászó, kiabáló autit és értették, hogy mit kérünk és miért. A visszavitelkor sem sem ítélkeztek, igaz megírtam nekik, hogy miért van erre szükség. Még biztattak is, hogy Artinak jók az esélyei arra, hogy új gazdija legyen. Remélem igazuk lesz.
És, hogy miért viselt meg a dolog ennyire? Magam sem tudom. Talán azért, mert úgy hiszem, hogy egy kutya nem játékszer, nem lehet csak úgy adni - venni. Ha befogadtam, otthont és biztonságot ígértem neki és ezt az ígéretet nem tudtam megtartani. Ugyanakkor valahányszor hallom, hogy esik az eső és érzem, hogy milyen fránya hideg van, azt érzem, hogy jól döntöttünk. Arti érdekében el kellett őt engedni, nem tarthattuk rossz körülmények között csak azért, mert szerettük. De azért ez még nagyon sokáig dolgozni fog bennem.



Örökbe fogadható

4 megjegyzés:

  1. Hát, ha már "otthont és biztonságot" ígért neki, addig tarthatta volna, amíg nem kerül új gazdája.
    Sok kérdésem lenne..
    Tudja, mit jelent egy kutyának, ha megfosztják az otthonától, gazdáitól? Olvasott Ön valaha Csányi Vilmost?
    Nem volt a környezetében senki, aki ideiglenes gazdiként "működhetett" volna ? Ez a megoldás Önnek eszébe jutott? Mikor kezdődtek a problémák a kutyával? Meg tudták szívből szeretni ezt az állatot? Volt ezt megelőzően kutyája/kutyájuk?
    Még ragozhatnám.
    Kívánom, hogy életükben alakuljon minden a kívánságaik szerint, és kívánom, hogy Arti találjon magának egy olyan igazi Gazdát, aki valóban szereti. Szabályok betartásával ugyan, de úgy, ahogy van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!

      Tartottam tőle, hogy kapok ilyen tartalmú megjegyzést és visszakérdezhetnék én is hasonló stílusban. Tudja mi az autizmus? Látott már autoagresszív gyermeket, esetleg a sajátját? Állt már tehetetlenül ilyen helyzetben? Tényleg olyan butának tart, hogy a felsorolt lehetőségeket nem jártam végig? Valóban azt hiszi, hogy nem szerettem Artit? Ön hogyan súlyozott volna egy ilyen helyzetben. (gyermek fizikai épsége vs kutya kimentése a számára is megterhelő szituációból) Értem, hogy elkötelezett állatbarát és minden bizonnyal a jó szándék vezette a hozzászólás megírásakor, de kérem, hogy a teljes képet nézze és ne ítélkezzen úgy, hogy csak az egyik szempontról vannak korrekt információi.

      Törlés
    2. Én a blogban leírtak alapján véleményeztem. Az írásában nem említette, hogy bejárta az általam felsorolt lehetőségeket.
      És igen, tudom, hogy mi az autizmus, bár nincs autista gyerekem.
      Nem igazán a jó szándék vezetett, dühös voltam, szerencsétlenségünkre egy nagyon nehéz nap után "tolakodott" a szemem elé a facebookon ez a blog. Normális esetben nem is írtam volna, bár nagyjából ugyanezek a kérdések merültek volna fel bennem.
      Nem is akarok tovább vitatkozni (bár ez inkább csak egy eszmecsere).
      Csak azt tudom mondani, amit korábban, hogy mindenkinek a legjobbakat kívánom, Önöknek is. Való igaz, hogy nem minden családba való kutya. Sajnálom, hogy ezt ilyen fájdalmas tapasztalatokon keresztül kellett megélniük.

      Törlés
  2. Kedves Ildikó!

    Nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, az őszinteségét és a megértését. A válasz írásakor én is indulatosabb voltam a kelleténél és örülök, hogy sikerült visszatalálnunk a megfelelő hangnemhez. A kérdésekkel nincs gond, örülök, ha felteszik őket, csak ez most tényleg egy fájó pont és sokáig az is marad.

    VálaszTörlés