2016. augusztus 31., szerda

Miért kell ezt így?

Rosszkedvű vagyok, fáradt és szomorú. Ez "természetesen" a tanévkezdéshez köthető. Igazából annyira nagyon szeretném, hogy csak egyszer az életben ne legyen macerásabb Peti évkezdése, mint Pannié. (Vagy csak pont annyira legyen macerás.)
A helyzet a következő. Tegnapra behívott minket a KLIK ügyintézője, hogy megbeszéljük az idei szállítást. Örültem, mert ugyan pénteken szólt a keddi időpontról, de legalább volt miről beszélgetni. Idén idejében indult az egyeztetés, a feltételek ugyan nem voltak tiszták, de nem fenyegetett a tavalyihoz hasonló szitu, hogy szeptemberben még semmit nem tudunk és októberben indul csak a busz.
Szóval bementünk egyeztetni. Ott megpróbálta az ügyintéző letolni a torkomon, hogy a busz inkább nem ide jönne Petiért, hanem a buszfordulóba, ami tőlünk jó tíz perc séta nekem, Petinek több. Elmondtam, hogy ez nagyon nem lesz jó, mert ha ott kell várni Petinek és nem jön a busz, ki fog akadni és vihetnek egy sikító gyereket. Szokás szerint úri huncutságnak tűnt a mondandóm, mert hát ugye az autista tud járni, mit hőbörgök én. Na jó, ez nem hangzott el, csak az, hogy ez a szállítás privilégium és ilyen az országban sehol nincs. Tudják, hogy van, mert elmondtam, de simán meghazudtolt az ügyintéző és a buszos cég vezetője (?!) Ők már csak tudják. Mindegy, az infó átment, helybe jön a busz, bevállalják azt a mintegy fél percnyi késlekedést, amit okozunk. 
Ezután arról alkudoztunk, hogy ugyan négyig kell a gyerekeknek suliban lenni, de fél négykor elhozná őket a busz. Ez volt az, amin nem pörögtem, mert ha négykor indulnak egy csomót veszítenek a dugó miatt és a gyerekeknek lesz rossz. Mindezt békésen megbeszéltük, írásban természetesen nem rögzítettük, mert nem kell azt anyuka, a szülők nem kísérnek a buszos céggel meg van szerződés. Még el is tréfálkoztunk, milyen gyorsan sikerült megegyezni, jövőre már csak telefonálni kell. Ez volt az a pillanat, amikor tényleg örültem. Talán nem volt hiábavaló a sok levelezés, meg gyomorgörcs és végre kialakul egy működő rendszer. (Bár a feljegyzés hiánya és a privilégium duma azért nyomta a gyomrom, de úgy voltam vele, hogy ez már masszív paranoia és abba kéne hagyni)
A megbeszélésünk tartalma 24 óráig sem volt érvényes, ma már azzal talált meg az ügyintéző, hogy fél háromkor haza kell jönni a gyerekeknek, mert a suli azt mondja. Ja, ha a suli azt mondja, simán csinálunk bármit az arcunkból!
Telefon a sulinak, mégis mi a tüdő van, miközben pontosan tudtam, hogy jogalap nélkül szórják ki fél háromkor az ápolásis gyerekeket. A nem éppen nyugodt beszélgetés tárgya az volt, hogy én ugyan főállásban dolgozom (erről majd egy másik bejegyzésben, mert izgis), tehát járna, hogy Peti négyig bent legyen és busz hozza haza, de hát a másik három gyerek ápolásis, tehát nem tudnak hozzám igazodni. Mi van? Nem a másik három gyerek kap többletet, hanem én nem kapom meg azt, ami jár és amit egy napja megbeszéltünk. Már megint ott tartunk, hogy nekem vannak úri hóbortjaim, amik mellékesen jogos igények, de erről nem beszélünk. Ugyancsak mellékes szempont, hogy az egész napos iskola bevezetése óta nem kell az ápolásis gyerekeknek korábban eljönni, de ez az infó valahogy nem megy át, itt az érv a "nincs emberem"szokott enni. Milyen kifacsart, beteg logika szerint dobjuk inkább haza a gyerekeket, minthogy lobbizzunk több forrásért? 
És most ezért eszem itt a kefét, mert nem értem. Nem értem, hogy miért kell olyan emberekkel vitatkozni, akik alapvetően egészen biztosan rendes, szimpatikus valaki, csak ebben a vacak gépezetben, ami a mi oktatási rendszerünk egymás ellen fordulunk. Sok esetben nincs meg a megfelelő tudás a helyzet kezeléséhez és ami szerintem a legnagyobb hiba, a szülő semmi esetre sem lehet partner, a szülő vagy alany, vagy ellenség. Az ellenséggel szemben pedig bármilyen eszköz bevethető, lejárathatjuk, meghazudtolhatjuk, kifáraszthatjuk, nem érdekes, csak ne pattogjon itt, pláne ha igaza van. És a gyerekről meg inkább ne is beszéljünk, mert csak a gond van vele. Azt hiszem írtam már valahol, hogy azt tapasztalom, hogy nagyon nagy a szakadék a ténylegesen a gyerekekkel dolgozó szakemberek és az íróasztal mögül intézkedők szemlélete között. A mai nap jó eseménye is Peti tanító nénije volt. Felhívtam, hogy nem tudunk felmenni a szülőire, mert cserben hagyott az autónk és fél úttól haza kellett fordulnunk. Már írt is e - mailt, hogy hogyan legyen, mikor beszéljünk és szívesen alkalmazkodik hozzánk. A helyzet kulcsa talán az lehet, hogy ő ismer minket, látja, hogy néha kajára is alig van pénzünk, hogy nagyon szeretjük Petit és nem utolsó sorban tudja, hogy ki is a Peti. Szóval azt hiszem hálás lehetek a jó sorsomnak a tanító néniért, a többiekkel meg megint hosszas ügykezelésre lesz szükség. Úgysem értik mi a bajom, de ha megint kötelezi őket valaki arra, hogy a munkájukat végezzék, akkor nem is érdekel. És bevállalom az összes jegyzőkönyvön kívüli komisz beszólást és "harcolok", amit utálok csinálni. Bográcsolni szeretek, meg olvasni és biztonságban tudni a családomat, de ez nem is olyan egyszerű. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése