Peti mostanában lépten - nyomon meglep. Két ilyen is volt mostanában. Egyik alkalommal nagyon sokáig kellett a kocsiban ülnie, ráadásul Ember hangszerei mellett. Mivel nagyon tele volt zsúfolva a kocsi, a sulis táskája a két első ülés közé került a keze ügyébe. A táskájában pedig ott volt a PECS könyve. A várakozás vége felé, mikor már én is megjöttem (rám vártak sokat), Petya benyúlt a táskájába és addig bűvészkedett, amíg kivarázsolta a könyvéből a virsli képét. Nyilvánvalóan éhes volt, ezért be is szaladtam egy közeli kis boltba és szereztem némi kaját. Azért érdekes a történet, mert kb egy éva még komolyan kérdés volt egy szakember részéről, hogy érdemes - e Petit PECS - re tanítani, hiszen ő nem tud alkalomadtán a táskájába nyúlni és kivenni a könyvet. Lehet, hogy ez csak egy egyszeri jelenség volt, mint a bilibe kakilás néhány éve, de lehet valami jónak a kezdete is. (Egyébként annak idején a PECS alternatívája a jelelés lett volna, ami nyilván nem a siketek jelbeszéde, hanem annál jóval egyszerűbb alternatív kommunikációs forma és állítólag működhet autizmus esetében.)
A másik nagy dolog a torokfájáshoz köthető. Ugyanazt a köhögős, torokfájós nyavalyát nyomjuk Petivel, aminek az elején inkább az ember torka fáj, de az nagyon. Petikém is harákolt becsülettel, aztán az egyik alkalommal megfogta a kezemet és a torkára tette. Ráadásul nézett beszédese, ahogy szokott időnként. Gyakorlatilag megmutatta, hogy hol fáj. Ez hihetetlen nagy dolog. Az összes gyógypedagógust azzal nyüstöltem eddig, hogy ezt tanítsák meg neki. Nyilván imádtak ezért, hiszen éntudat, meg testtudat nélkül, korlátozott kommunikációval ez kb olyan, mintha egy halat szeretnék kötéltáncossá nevelni. De úgy tűnik alakul. Már a fogainál is gyanús volt, hogy nem véletlen pakolja az ujjaimat a szájába, de ez most nagyon egyértelmű jelzés volt. Remélem tényleg kialakul valami módja annak, hogy az eddigieknél biztosabban a tudtunkra adja, ha valamije fáj.
A harmadik dolog nagyon meglepett, noha ez csak közvetve szól Petiről. Panni barátnője többször is kérte, hogy suli után jöhessen hozzánk. Miután én már szabin voltam, nem bántam, úgyis keveset tudnak mostanában együtt játszani. Az egyik ilyen alkalommal gangoltak fel a lépcsőn és hallottam, hogy a kislány boldogan odasúgja Panninak, hogy imád nálunk lenni. Ezen azóta sem szűnök meg csodálkozni. Nálunk általában kupi van, ami több, mint festői rendetlenség, ráadásul Peti, aki azért nem a kislányok álma, bár nemigen dumál bele semmibe. Ennek a kicsi lánynak, kedves, rendes, szerető családja van, tényleg jó fej emberek és otthon feltehetőleg nem találkozik mindenféle furasággal, mégis imád itt lenni? Nem értem. De örülök neki:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése