2012. november 10., szombat

a tesó dolog






Ezt a képet a Facebook - on láttam pár napja. Bevallom, szíven ütött, bár igyekszem nem túlzottan drámázni az életünkön.
Elsőre, persze az jutott eszembe, milyen szép is ez. De valahogy nem engedett el a kép, napokig folyton beugrott, túrázgatott rajta az agyam. Nyilván nem véletlen.
Aztán rájöttem, hogy mi zavar. A táblás srác kicsi még, a kezébe adták a papírt! Itt a kulcs. Ugyanis nagyon komolyan gondolom, hogy a gyerekeinknek nem "adhatjuk a kezébe a táblát" A dolog csak akkor tud működni, ha ők önként veszik kézbe azt.
Régebben állítólag gyakorlat volt, hogy a szülők vállaltak  még egy gyereket, hogy legyen, aki gondoskodik a fogyatékkal élőről, ha ők már nem tehetik. Nekem ijesztő ez a gondolat. Rossz belegondolni, hogyan, milyen feszültségekkel élhettek ezek a gyerekek. Még manapság is hallok olyan helyzetekről, amikor pl a nagytesó fürdetése az éppen kamaszodó húga dolga, hogy majd később már jól menjen. A lányzó persze végigsírja a dolgot, nem szeretné csinálni. Nem vagyok benne biztos, hogy ha majd rá kerül át a bátyja gondozásának a terhe, mert ebben az esetben félek, ez teher lesz, meg fogja tudni oldani.
Nálunk ilyesmiről nincs és feltehetőleg nem is lesz szó. Ugyan Panni odahozza nekem a pelenkát, popókencét ha én elfelejtem és szívesen teszi, de Peti ellátása a mi dolgunk szülőké és az is marad. Azt szeretném, hogy Panni felnőtt korukban is figyeljen Petire, de azt nem várom el, hogy ő lássa el. Ha úgy alakulnának a dolgok, ahogy én jónak képzelem, Peti egy lakóotthonban lakna és Panni sokat találkozna vele, de élné a saját életét. Abba nem merek belegondolni, hogy mi lesz és még úgyis messze van.
Egyébként Panni a humán térfigyelésben is jó. Ha Peti bajt kever, pl megeszi a zselégyertyát, mert az anyukája blogol, Panni szépen jön és szól, hogy büdös a Petya keze. :). Komolyra fordítva a szót, azt hiszem Panni tényleg jobban odafigyel másokra, mint a vele egykorú gyerekek általában.
Készítettem már erről a dologról riportot is, a Kapaszkodó - ban volt olvasható és mentorálás közben is ez az egyik leggyakoribb kérdés. Mi lesz a testvérekkel? Károsodnak? Szerintem nem. Úgy tapasztalom, hogy ha mi természetesen, sok szeretettel és elfogadással kezeljük a testvérkérdést, akkor nem. De ebben az is benne van, hogy lehet beszélni arról, hogy a sérült tesó zavaró, hogy haragot kelthet és a többi esetleges negatív érzelemről is. Így tudunk a pozitív érzéseknek (banálisan: szeretet) is teret engedni. Ha én megkérdezem Pannit, hogy szereti - e Petit, természetesen azt válaszolja, hogy igen. És akkor ott komolyan is gondolja, minden eddigi karmolás és tönkrement játék ellenére. De este, mikor fáradt és aludni szeretne, Peti meg hangoskodik, persze felfortyan, hogy legyen már csend. És ehhez joga is van.
Azt gondolom a nagy vízválasztó a kamaszkor lesz, amikor a kortársak véleménye többet nyom majd a latban, mint a miénk. De remélem, ha addig jól csináljuk a dolgunkat, nem lesz gond ekkor sem. Azt hiszem Panni elég erős lesz ahhoz, hogy ne szégyellje a testvérét. Magnolia blogjában (a kedvenceim közt oldalt) egyébként nagyon szép és tartalmas dolgokat lehet olvasni ez ügyben.
Végül elmesélem a kedvenc tesós történetemet. Egy alkalommal lefekvés előtt Peti nagyon dühös volt, hintalovagolt és kiabált, meg ütötte a fejét. Engem eltolt, nem engedett maga mellé. Panni fogta a másik hintalovat (igen, kettő van.) és elkezdett Petya mellett lovagolni. Egy idő után mindkét gyerek rötyögött. Ennyi. :)

Egy nagyon fontos dolog majdnem kimaradt! Azt gondolom, hogy ebben a témában is igaz, hogy merjünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, egyedül nem megy. Ettől senki nem rosszabb szülő, vagy tesó, sőt!

2 megjegyzés:

  1. Eszembe jutott erről amit Édua mondott nekünk és le is írtam abba a bizonyos testvéres mesébe:
    "Lehet, hogy ez mind megtörténik az életemben, lehet, hogy nagyon nehéz, de Csongort nagyon imádom, mert ő az én kistestvérem, aki tudom, hogy szeret, még ha nem is mutatja annyira."

    Ő automatikusan kezdett kicsi ápolónőként viselkedni, kapcsolgatta neki a villanyt és így tovább, le kellett szoktatni róla. Sokszor elmondani neki, hogy neki ez nem kötelessége.

    Pannival is ez lehet a helyzet, nem? :)
    Nagyon aranyos amiket leírtál róluk.

    A képről meg nekem is az a véleményem, túl kicsi még a tesó ehhez a táblához... :(

    VálaszTörlés
  2. Igen, nálunk is megy az ösztönös segítségnyújtás. :) Azt szerettem a legjobban, mikor Panni a Petit segítő gyógypedagógust és engem utánozva induláskor az autóban odafordult Petyához és tagoltan, jól artikuláltan azt mondta, Megyünk oviba, Petya, oviba! Majd' bepisiltem a röhögéstől, mert addig nem vettem észre, hogy ösztönösen ezt a hangot használom! :)

    VálaszTörlés