2011. július 11., hétfő

újra itthon

Szombaton még büszkélkedhettem kicsit a gyerekeimmel. Ugyanis némi trambulinozás után elmentünk Lillafüredre. A  lakóotthon kertjében van egy óriási trambulin. Azt hiszem az ott lakó fiatalok szokták használni. Mi is jól kihasználtuk a benne rejlő lehetőségeket. Petya persze ezt is másképp csinálja, mint a többi gyerek. Azt hiszem túl nagy neki a tér és túl bizonytalan az egész, ezért popsin ülve, vagy tör
ökülésben pattog és nagyokat nevet.
Lillafüreden beültünk pisztrángot enni egy kajáldába. Fogalmam sincs, hogyan oldották meg az Apák az anyagi részét, de láthatólag nem szerették volna ha elkezdek lelkizni, ezért nagyvonalúan túllendültem a financiális kérdéseken. Lehet, hogy éjjel visszaszöktek mosogatni, nem tudom. Szóval kicsit várni kellett a kajára, mert frissen sütötték, miközben mások ettek körülöttünk, sőt volt aki fagyizott. Peti olyan szépen megugrotta, hogy el sem hittem. Néha löködte ugyan a kezemet mások étele felé, de mondtam, hogy mindjárt jön  miénk (ó borzalom!autistának és kicsi gyereknek ilyet nem szép mondani) és szépen kivárta. Utána bepusszantott egy jó adag halat és megitta Apja kólájának jó részét. Én még egy kis unicumot is kaptam, aminek nagyon örültem Már napok óta áhítoztam utána, mert Baráthegyen bizony nem túl lájtos a konyha, de nem akartam rá költeni. Itt meg szép jeges pohárban pont ahogy kell. De ha már itt tartunk, nem csak az én apró kívánságom teljesült. Panninak is találtunk egy vattacukrost.
Ki is derült, hogy nem is szereti a vattacukrot, de azért valahogy csak elfogyott. Petya kapott egy takonylabdát, amit szokás szerint kiharapott és elveszített. Sétáltunk egy pont jót és megnéztük a vízesést. Tavaly Petya itt nagyon vacakul volt, de idén jól érezte magát. Békésen ballagott az Apja kezét fogva és majszolta a vattacukrot. Mire visszaértünk, mindenkinek jól esett a fagyi a hűtőből.
Estig még játszottak kicsit a gyerkőcök, aztán a szokásos vacsi-fürdés-alvás menetrend szerint zártuk az estét. Aztán a felnőttek is zárták a hetet, egy üveg pezsgővel, meg egy jó kis beszélgetéssel.
Vasárnap szép kényelmesen összekészültünk, elbúcsúztunk mindenkitől, természetesen az istállóban lakó állatoktól és a kutyáktól is. Nekik jelentős mennyiségű párizsival tettük könnyebbé az elválást.
Amikor elindultunk, azt gondoltam bőven elég volt ez az egy hét, de ahogy gurultunk lefelé a hegyről, rendesen elszorult a szívem. Tisztára mint gyerekkoromban a Balcsitól búcsúzva.
Hazafelé jó meleg volt az autópályán és Petya valamiért meg is harapott vagy kétszer. Ezért végül egy törölközőt tettem a vállamra, hogy ne tudja átharapni. Egyébként nem tudom mi volt ez, mert nem a szokásos marcang, csak megcsípett a fogaival. Lehet, hogy ez is valamilyen puszi vázlat. Mire hazaértünk már félig megfőtt mindenki, ezért különösen hálás voltam Anyunak, hogy megtöltötte a pancsolót. Olyan hőség volt az emeleten, hogy kis tanakodás után lehoztuk az ágyunkból a matracot és a nappaliban aludtunk. Ez persze Petyónak volt nehéz, mert végre hazaértünk, de nem olyanok voltak a dolgok, mint szoktak lenni. Ezen dühösködött egy kicsit, de végül rájött, hogy hová is kéne feküdni és aludt egy jót.
Tegnap még tisztára koki voltam, szerintem azért, mert minden éjjel fent maradta dumálni, vagyis nem sokat aludtam. Azért kimostam és elpakoltam mindenfélét. Szerencsére még ma és holnap is itthon vagyok, mert Panninak nincs ovija, Anyu meg elutazott és csak szerda este jön meg. Ez nagyon jól van így, mert ha nekem tegnap el kellett volna mennem dolgozni, tuti, hogy megbolondultam volna.
Sajnos a problémáink megvártak itthon, úgyhogy bőven van mivel foglalkozni. Ezek elsődlegesen Ember ügyei, de kérte, hogy segítsek, tehát nekem is dolgom van velük. Jobb is így, mintha csak néznem kéne, hogyan vergődik. Remélem sikerül kitalálnunk valami okosat, különben nagy bajban leszünk.
A nyaralás lehet, hogy butaságnak tűnik a külső szem számára, de jóval könnyebb most minden és olyan jó volt látni a többi családot. A gyerekek nagyon jó fejek voltak.(-egyébként a felnőttek is) Az egyik auti kisfiú például azt szerette volna, ha magas sarkú szandált húzok a szokásos tutyim helyett, mert az szép. Kiderült, hogy az anyukájának van egy szép cipője. Elmondtam neki, hogy nem szeretem a magas sarkat, pláne szalonnasütéshez, de nem hatottam meg. Ő egy nagyon különleges legényke, aki beszél és jó kis logika van a fejében. Az egészséges gyerkőcök ugyanúgy elvarázsoltak, mint az autik és persze mindenki játszott mindenkinek a játékával. Most már tudom, hogy Panninak tetszenek a csipogós tollas készségfejlesztő játékok és lassan egész ügyesen kezeli a számítógépet. Peti pedig itthon is használja a PECS könyvét. Szóval az élet szép, ha nehéz is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése