2014. február 27., csütörtök

Eredmények

Úgy tűnik eredményes volt az elmúlt néhány hetünk. Peti pl kétszer kakilt a vécébe egy nap, ráadásul az egyik nagy tettét az iskolában követte el. (Igaz, azóta sem örvendeztetett meg ilyesmivel minket)  Sikerült Petya haját is levágni géppel, most nagyon csinos. Érdekes volt nézni, hogy mit csinál. Ember a leghosszabb fejet hagyta fent és ez egy eléggé csendes szerkezet, inkább rezeg, mint zörög. Petya először nem igazán volt lelkes, de maradt, mert kértük. Egy idő után viszont ő is elkezdte tologatni a fején a gépet.
Panni pedig második lett az iskolai jelmezversenyen a házi készítésű tini ninja teknős jelmezében, amin Ember ugyancsak sokat munkálkodott. Ráadásul Panni a héten hetes. Azért ez már igazán komoly dolog :) 
Mindezek fényében eltörpül az én eredményem, vagyis, hogy lezajlott az első önérvényesítő képzésünk, ráadásul én voltam az egyik előadó. Attól féltem, hogy nem fogják szeretni a résztvevők, mert én nem vagyok túl kedves ember és a témából fakadóan nem is feltétlenül kellemes dolgokról beszélgettünk, de úgy tűnik, hogy tetszett nekik. :)
Az is jó még, hogy Petyánál a suliban tárgyas napirendet kezdtek használni, így mi is szépen visszaállunk erre.
Zajlanak a fejlesztések is, itt még mindig csak ismerkedünk, de van jó néhány pozitívum. Például, hogy baromira nem ijednek meg Petitől. Mert persze itt is kipróbálja, hogy meddig mehet el és jobb eszköz híján időnként a kiabálás és magabántás marad. Persze, amilyen a mi formánk, ez is akkor jött össze, amikor a legnehezebb megoldani, mert pénz ugye nincs úgy, mint eddig és ha munka van, azt viszont el kell végezni. Ezért pl holnap nem is tudunk menni, amit nagyon sajnálok. Amikor ilyesmiken gondolkodom, gyakran eszembe jut a Mátrixból az a rész, amikor az ügynökök azt mesélik, hogy az első mátrix egy tökéletes világ volt, amiben az emberek boldogok lehettek volna, de nem működött. Azért egyszer kipróbálnám, hogy milyen nem széllel szemben pisilni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése