minden egyszerre

Már megint minden egyszerre történik. Sikerült eljutnom az Autism - Europe Congress -re, aminek nagyon örültem. Viszonylag keveset vont le az örömömből, hogy valamelyik gyerekem hazahozta a hasmenős és hányós vírust, tehát a nulladik napon nem tudtam végig ott maradnom. Mondanom sem kell, a gyerekek tünetmentesek voltak. :)
Egyébként a kongresszus nagyon inspiráló volt. Rettentő izgalmas előadásokra sikerült eljutnom, érdeklődésemből kifolyólag főleg olyanokra, amik az autista emberek családjainak támogatásáról és képzéséről szóltak. Különösen jól esett az autista alkotók képeit bemutató prezentáció, mert friss volt és volt benne humor.
Összegezve viszont az a tiszteletlen benyomásom támadt, hogy bár nagyon sok részlettel tisztában vagyunk az autizmussal kapcsolatban, a nagy egészet valahogy még mindig nem látjuk. Remélem nem sértek meg senkit, mindenkinek hálás vagyok, aki az autisták életének a jobbításán fáradozik, de mégis így érzem.
Kicsit bosszankodtam is az olyan felhangoktól, hogy ejnye, milyen messze vagyunk mi a bemutatott jó példáktól és persze ez nálunk sosem lesz és/vagy nem megvalósítható. Azt gondolom, hogy ezt érdemesebb úgy megfogalmaznunk, hogy mennyi munka vár még ránk addig, amíg ezeket a célokat elérjük. Persze megint csak lovagolok a szavakon, de nekem így jobban tetszik.
A kongresszus záró napja után a Szimplakertben tartottunk filmvetítést és kapcsolódó programokat a Civilek Éjszakája keretében. A Mary and Max - et vetítettük, amit most láttam először. Nyeltem is becsülettel a férfigaluskát. Hazafelé meg vigyorogtunk, mikor tolatott a kocsi. Egy kedves volt kolléganőm jött segíteni, már csak ezért is örültem, meg csaptunk is egy elhajlós estét, ami már rég ránk fért.
Azután kedves vendéget is hoztam. Nagyon ritkán engedek be bárkit hozzánk, főleg ittalvósra, mert Peti miatt elég sajátságos az életünk és a lakásunk. Attól tartok sikerült is jól elszomorítani a vendégünket, aki saját bevallása szerint még nem látott ilyen autistát, noha ő sem ma kezdte ezt az egész autizmus játékot.
A helyzeten sokat nem dobott, hogy Petinek feldagadt a fél arca, mint később kiderült helyesen gyanakodtunk a fogaira. Nem fájt neki, vagy ilyesmi, csak elég asszimetrikus lett a feje. Mire eljutottunk a fogorvoshoz, addigra lelapult az arca, de elég nyűgös volt. Ráadásul itt is készült tv felvétel. De nem ez a fontos, hanem az, hogy talán november végén sikerül elaltatni Petit és kihúzzák az ócska tejfogait. Addig remélem már nem lesz gond, bár az antibiotikum megfejtés lehet.
Panni is megbetegedett újra, vele November elején megyünk néhány napra a gasztroenterológiára, hogy kiderüljön miért fáj olyan sokat a hasa. Úgy látszik ez egy ilyen ősz lesz.
Közben Peti gőzerővel pisil a vécébe, ezzel optimalizálva a pelenkavásárlásainkat. A komolyabb ügyeit viszont konzekvensen pelenkába intézi.
Nemrégiben meg azzal lepett meg, hogy egy kézzel rajzolt kártyával kért vizet, ami nem is a miénk. Ez azért érdekes nekem, mert sokat tűnődöm azon, mi lenne Petinek a leginkább megfelelő forma. A fotókat gondolom jónak és a laminált csomagolásokat, ennek ellenére van a PECS könyvében néhány kézzel rajzolt kép is. Ezt ráadásul a könyv előző gazdájának az anyukája rajzolta és bár én tudom, hogy mit ábrázol, nem gondoltam, hogy Peti számára informatív. Egyszerűen bent maradt valahogy a könyvben. Ő meg ebédnél a legnagyobb lelki nyugalommal nyomta a kezembe és várta a vizet. Nesze neked szimbólumszint!