Nagyon vicces dolog történt a héten. Visszaálmodtam magam az előző munkahelyemre. Pedig ébren tudom, hogy jó lépés volt váltani. Annál is inkább, mert mióta eljöttem két általam kedvelt embernek kellett távoznia. Sokat töröm ezen a fejemet. Nem szeretem az általánosan elfogadott klisét alkalmazni, mely szerint a munkaadó egy gonosz burzsuj, a munkavállaló pedig a szegény kizsigerelt áldozat. Ugyanakkor nehéz elfogadnom, hogy a szerintem jó fej és jó munkaerő kategóriás emberkék miért nem felelnek meg. Oda lyukadtam ki, hogy néhány éve, mikor én ott elkezdtem dolgozni, kifejezetten sok vagány, bevállalós és autonóm ember volt ott. Azt hiszem egyfajta pozitívum volt ilyennek lenni. Az azóta végbement személyi és szemléletbeli változások miatt pont ezek a tulajdonságok már nem annyira kívánatosak. Ez magyarázat lehet arra, hogy noha egyik vagy másik volt kolléga nem változott meg sem emberileg, sem munkavégzés szempontjából, mégsem illik már a cégbe. Persze azt is gondolom, hogy ha valaki vezetőként emberek munkájáról dönt, tudatában kéne lenni a felelősségének. Mikor egy kisgyerekes apát küldenek el (aki ugyebár az egyetlen kereső, ha leszámítjuk anyu hatalmas gyedét) a nagy szája miatt nem érzem nagyon hangsúlyosnak ezt a fajta felelősségtudatot. Egyébként a fent vázolt autonóm stb személyiségek mindig szolgáltatnak okot az eltávolításukra, tehát papíron rendben van a dolog. Én meg már csak kívülről nézem, gyakorlatilag semmi közöm hozzá. Annak örülök, hogy nekem nem kell és régebben főnökként sem kellett soha ilyen döntéseket hoznom.
De nagyon szerethettem ott dolgozni, ha álmomban még mindig visszajárok. Egyébként tényleg. Ezért is örülök annak, hogy jövő héten lesz búcsúbuli az előttem távozó közvetlen kollégámnak és nekem. :)
Az új hely pedig nagyon izgalmas. Kezdem a sajátomnak érezni az íróasztalomat és már nem lepődök meg a telefonon érkező kérdéseken. Gyanítom ez nem lesz mindig így. Mármint a kérdések. Kaptam már olyan levelet is, amiben valaki megköszönte, hogy segítettem neki és ez itt is ugyanolyan jól esik, mint az előző helyen. A héten részt vettem a Civil Műhely megalakulásában is. Ez a kitagolással kapcsolatos munka része, ezért engem nagyon érdekel. Jó, hogy végre nem a saját időmből csinálom, hanem ez a munkám. A hét elején meg migréneztem, így kellett bemutatkoznom néhány embernek. A legtöbbjüket már ismerem, de akit nem az nem tudom mit gondol rólam :)
Idehaza szokja a család a nyolc órás beosztásomat. Embernek most kevesebb a munkája és ez értető módon zavarja. Pláne, hogy a cégünk üzemeltetési költségei szépen megugrottak. Komolyan megfontoltuk, hogy bezárjuk a bazárt, de abban maradtunk, hogy néhány hónapot még várunk, nem pánikolunk. Remélem addig jön néhány munka és ő is jobb kedvre derül. Nem örülök neki, hogy a legénypajtásai azzal heccelték, hogy ő lesz az anyu. Merthogy aki ezzel vicceskedik, annak fogalma sincs arról, hogy mi minden történhet egy házasságban. Azt gondolom, hogy Ember az átlagpasinál sokkal rugalmasabban kezeli ezt a kérdést és nem szeretném, hogy ebből konfliktus legyen. Ja! És kb százszor rendesebb és szebben takarít, mint én. De főzni még én tudok jobban :))))
Egyébként meg Peti miatt úgysem dolgozhatunk mindketten nyolc órában, tehát praktikus életben tartani a vállalkozást, amíg lehet.
Petya ovijában aggódnak az iskola miatt. Azt hiszem igazából az ovivezető aggódik. Mindenesetre addig kérdezgettek, amíg írtam megint az Autizmus Alapítványnak és megkaptam a szokásos kedves és korrekt választ. Kicsit aggódom, de ez megint olyasmi, amin nem akarok pánikolni.
Peti egyébként nagyon ügyes. Életében először vettem észre, hogy megmutatja hol fáj neki. Az történt ugyanis, hogy a kihullott foga helyén nő a másik. (a felnőttfog) Gondolom ez fáj neki. Tegnap ettől elég morcos volt. Feljöttem hozzá, ő meg megfogta a kezemet és az ujjamat az ínyéhez rakta. Akkor éreztem meg, hogy bújik a fogacska. Kapott is gyógyszert. De szerintem ez nagyon rendben volt. Eddig még sosem csíptem rajta, hogy ilyen direkt módon megmutatja mi fáj. Ma a pocakja is gyötri, úgyhogy nincs jó napja. Ennek ellenére néha kapok egy mosolyt, mert sokat ülök mellette. Csak amikor nagyon nyűgös, eltol, hogy ne menjek közel. Fura, hogy anyaként én már ezt simán leveszem és meg sem próbálom megölelni, mert tudom, hogy nem okoznék vele örömet.
Panni is jól elvan a hosszabb munkaidőmmel, mert így tovább marad oviban és nem kell osztoznia a játékon annyi gyerekkel. De most megjöttek Apjával a boltból, úgyhogy mennem kell!
Hahó ismét!
Ezt mindenképp meg szeretném még írni. Panniék megjöttek a boltból és Panni kapott egy lufikutyát. Azt a fajtát, amit jótékonysági bohócok szoktak osztogatni adományért. Peti persze rákattant, úgyhogy fújtam neki egy hagyományos gömbölyűt az itthoni készletből. De neki csak a Pannié kellett. A sajátját folyton eldobálta és borzasztóan meg volt lepve, hogy dicsérjük milyen szépen lufizik és visszaadtuk neki. Panni lufiját szépen eltüntettük a képből, Petié meg felkerült az emeletre, ahol pelusozni is szoktam. A dolognak az lett a vége, hogy Peti és Panni lufizott egymással. Mondom EGYMÁSSAL! Frankón közös játék volt, ami ugye autizmusban nagyon extra. Szép nap ez a mai! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése