Most még nincs baj

Gyerekkoromban volt egy elég morbid vicc, aminek nem is emlékszem a poénjára, de mostanában sokszor eszembe jut. Valami olyasmiről szólt, hogy esik le egy ember a tizedikről és még a harmadiknál is azt mondogatja, hogy most még nincs baj. Elég jól jellemzi ez a vicc a mostani állapotomat. Több síkon is alkalmazni tudom, minden bizonnyal ezért ugrik olyan sokszor be.
A januári döntésem óta kialakult egy új életritmus itthon, ami általában kellemesnek mondható. Napközben dolgozom az egyesületben kb hat órányit és jó esetben estére már nem kell. Elmegyek Panniért és még lakást csinosítani is van idő. Nem utolsó sorban szépen lassan leülepednek az elmúlt évek történései, átkerülnek a fókuszok pl a családra újra. Van időm gondolkodni azon, hogy mit és hogyan fogunk csinálni a vakáció alatt és általában többet tűnődöm a gyerekek dolgain és mivel kipihentebb vagyok, jobban élvezem a társaságukat is. Szóval most még tényleg nincs baj, mert van munkám, amit szeretek és végre összefér a családdal, vagy legalábbis jobban egyensúlyban van. De ezt a munkát nem honorálja senki úgy, mint egy állást, szóval előfordul időnként, hogy üres a hűtő és nem száz százalék, hogy meg tudom tölteni, mire éhesek leszünk. Eddig sikerült, Ember erőfeszítéseinek hála, de mindig van egy kis bizonytalanság és ez nagyon fárasztó. (A rezsi ügyeket inkább nem is részletezem, bár azok az igazán ijesztőek). Most nyár jön, nem fogunk annyit autózni a vakáció miatt, ősszel meg max. újratervezés.
Ugyanez a fura kettős érzés van bennem Petivel kapcsolatban is. Leginkább az autoagresszió miatt szokott eszembe jutni. Ugyanis ez még mindig adott, noha többen is dolgozunk vele, nem utolsó sorban Peti. :) De lassan haladunk, Petyus meg egyre nagyobb. Mindegy, most még nincs baj.
És jönnek a fejre a mindenféle kövek, amik megint csak generálják a bizonytalanságot. Petya sulijában pl a szülőin a főnéni közölte, az ápolásin lévő gyerekeket délután fél háromkor haza kell vinni. Mielőtt bárki csúnyákat gondolna róla elmondom, hogy ezt törvény írja elő, amit ő csak betart. Tudom, hogy az iskolák ezt nem mindig veszik komolyan, de ahhoz, hogy ilyen jó sulit működtessen, minden bizonnyal törvényesen kell eljárnia. Nem is vele van a gond, hanem a logisztikával. Merthogy fél tíz körül érek haza a suliból és fél kettőkor indulhatok is vissza. Végül is ez is idő. Pannit innentől megint nem tudom, hogy szedem fel és mi lesz a közös hazasétálásainkkal, hiszen rá vonatkozik az egész napos iskola. de persze ez az én problémám és ezért van a gyereknek két szülője. Csak lassan már egyik sem tud dolgozni. Az egyszülős családok nem is értem hogyan csinálják. Ráadásul Peti csak kocsival szállítható, Embernek meg munkaeszköz az autó, szóval nem lesz egyszerű megoldást találni.
Ha nem megyek ápolásira és itthon maradok, akkor nulla bevétel és tb., ha elmegyek ápolásira, szinte biztos, hogy óne munka, viszont fél napos a Petya a suliban. Jó is dilemma. (A gyes tíz éves korában megszűnik, úgy mint az ikreseknél. Sosem értettem, miért ekkor, hiszen pont semmilyen változás nem következik be, nem lesznek kisebbek az igények, gondolom ennyire van pénz. ). Valahogy nagyon csapdásnak érzem ezt az ápolási témát. Az iskolára vonatkozó részről már írtam. A szülő négy óa munkát vállalhat mellette és otthon bármennyit. De ez ugye elég nehéz, ha a gyerek korábban jön el. Ami még furcsa benne az az összege. Ugyanis biztonságra nem elég, de a biztonság illúziójának a megteremtésére igen. Valami kicsi biztos a bizonytalannal szemben.
A másik családbarát dolog a vakáció. de ez szerintem nem auti probléma. Fel nem foghatom, hogy egy család, ahol mindkét szülő dolgozik, hogy oldja ezt meg. Amíg volt munkám, én hívtam valakit azért, hogy ősszel is legyen még munkám :) Petivel persze kicsit bonyolultabb az élet, jól t kell majd gondolni a napjainkat, de eléggé várom, mert ilyenkor elég kevés jut belőle nekem. Igen, neki még van suli, ugyanis az iskola két hetes napközi tábort tart. Giga jó pont oda!
Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy a lébizonytalanságot is meg lehet szokni. Úgy tűnik megszokni meglehet, de megszeretni nem fogom. Ehhez én nem vagyok elég bátor. (Vagy hippi:) ) Amit biztosan tudok, az az, hogy nyílik az első bimbó a rózsán, amit tavasszal ültettem és ennek nagyon örülök. :)
Hamarosan írok a mindennapi ügyeinkről és a vakációs terveimről, de most ez jött. Addig is üdv a harmadikról!