Jó hírek

Nagyon büszke vagyok Petyára és persze a Tanító nénikre. Ugyanis sorra kérik az új PECS képeket, mert Peti  ügyesen használja őket. (Egyébként itthon is, csak a "nincs" fogalmával vannak gondjai) Ez elvben nem nagy dolog, gyakorlatilag viszont a Korai óta nem fordult elő, hogy újabb képeket kértek volna tőlem. A PECS könyvön viszont egyre jobban látszik a használat, készítenem kell majd egy újat.
Kértek egy "csiki" kártyát, amire nagyon kíváncsi leszek. Cselekvésre vonatkozó kártyája ugyanis eddig nem volt Petyának.
Be is szeretnénk majd menni a suliba beszélgetni arról, hol tartanak és mi mit csináljunk itthon. Ez a felvetés is kedvező fogadtatásra talált, ami szintén nem tipikus. Az előző helyeken csak egyszer volt olyan, hogy kértünk és kaptunk fogadóórát. Ebben az is benne van, hogy nem szívesen piszkálom a pedagógusokat, hiszen elég sokat dolgoznak. De itt úgy érzem lehet ilyet is kérni és ez jó. Az üzifüzi most nem tud olyan jól működni, mint az elején és arcból arcba beszélgetni nagyon hasznos lesz majd. Petya meg valahogy nem beszél sokat arról, mi volt a suliban. :)
Az egyik tanárnéni mesélte, hogy Peti tud rajzolni. Már jó rég nem próbálkoztam ezzel itthon, de most vérszemet kaptam. Letettem Peti elé egy papírt és egy (szigorúan 1, mert ha több, molyolni kezdi) ceruzát és csodák csodája, Petya nem dobta el, vagy rágta meg a cerkát, hanem a hegyét a papírra tette és szép nagy íveket húzott vele!
Újabban a laptop is érdekli Petit. Itt hagytam becsukva az emeleten (a laptopot) és mikor jöttem vissza, láttam, hogy csukja vissza. Azt tudtam, hogy a kezem a klaviatúrán érdekes neki. Sokszor csücsül mellém, ha dolgozom és ha megállnak az ujjaim, mert mondjuk gondolkodom, elkezdi lökdösni őket. Nem tudom még hogyan, de jó lenne használni valahogy ezt az újonnan támadt érdeklődést.
Pannira is nagyon büszke vagyok. Pénteken volt a szokásos decemberi teadélután az oviban. Nem különösebben szeretem ezt a rendezvényt, mert tömeg van, zaj és túl sok kísértés. Ilyenkor háromnegyed négyre oda kell érni a gyerekekért, ami nekem eddig sosem sikerült. Panni idén már jóelőre mondta, hogy érjek oda, különben egy széken kell ülnie, míg meg nem érkezem. Akkor lett igazán boldog, mikor elárultam neki, hogy kivettem egy nap szabit, hogy biztosan odaérjek. Négytől áll a bál, kirakodóvásár és buli. A gyerekek a szüleikkel vannak.  Mindezek miatt eddig minden évben sírva jöttünk el. Mármint Panni sírt, én meg mindenféle kevéssé hízelgő dolgot gondoltam. Idén ez másképp alakult. Panni beérte annyi zsákbamacskával, amennyit előirányoztam. A büfében kékre ette magát édességgel, néztünk diafilmet, kézműveskedtünk és a végén még a barátnője is beugrott hozzánk.
Egy idő után én is felengedtem és láttam, hogy az óvónénik milyen szép dolgokat készítettek idén is. Egyébként a holmik tényleg olcsók, szerintem van aki itt intézi a karácsonyi ajándékok vásárlását, ezzel is segítve az ovit. Szóval már nem láttam olyan borúsan a dolgot, mint az elején. Kár, hogy ez volt az utolsó, jövőre Panni már iskolás lesz.
Embernek meg múlt hét végén letérdelt a számítógépe. Ez önmagában nagyon nem jó hír, de az igen, hogy reparálás után tudtam beszélni a Kanadában lakó öcskösömmel. Ez nagyon jól esett, már vagy egy fél éve nem hallottam a hangját.
És végre december van! Szülinap, meg Karácsony! Anyunak a kettő egyszerre. :)