hétköznap

A jó kis lazítás után nagyon gyorsan jött megint a munka. A gyár nagy rész túl van az év végi hajrán, de ez ránk nem vonatkozik. Nekünk maradt még a romeltakarítás cseppet sem kellemes feladata. Nagyon sok munkát végzünk, ráadásul egy részéről tudjuk, hogy hiábavaló, de ez hozzá tartozik.
Attól tartok nem volt jó ötlet betegen bemenni, de a fentiek miatt nem akartam cserben hagyni a kollégáimat (pláne, hogy múlt évben is "lógtam") . Csak nagyon nyűgös és türelmetlen voltam és nem ilyen szoktam lenni. A nap fénypontja (mélypontja) volt, mikor felhívtam a nőorvosomat, hogy lemondjam a mai napi vizsgálatot. Kedvesen és udvariasan letolt, hogy miért nem szóltam hamarabb. Nem részleteztem neki hogy nekem sem könnyű megszervezni a nála tett látogatást, auti gyerkőccel és melóval a hátamon úgy, hogy még pénzem is legyen időben. De ez az én bajom, így jár az, aki ragaszkodik a magánorvosához. Abból gondolom csak, hogy kripli vagyok, hogy sikerült a letolástól elbőgnöm magamat, amivel azt hiszem megleptem az egyik kollégámat. Hazáig szepegtem, miközben padlógázzal jöttem a pályán. Még szerencse, hogy nem valami szuper kocsiban ültem.
Itthon mindenki taknyos volt és boldog. Egész nap heverésztek, ettek és aludtak, de nem baj, így gyógyulnak. Elég gyorsan sikerült belesimulnom ebbe a közegbe és megnyugodni szépen. Peti éjjel eléggé verte a fejét, meg dühösködött, de ma megint megszabadult kb öt napnyi székrekedés kínzó eredményétől, így ő is jó fej volt. Ember csinált melegszendvicset, amit nagyon szeretek. Végül a tévé előtt kötöttünk ki egy nagy marék szaloncukorral és megnéztük együtt a Verdák második részét. Én meg örültem, hogy a családommal lehetek. Ez azért jó, mert tavaly fordítva volt. A munkába jártam kipiheni a családot. (Konkrétan Peti ügyeit) Most viszont normalizálódtunk és itthon jó. A szuper az lenne, ha bent is megint jó lenne, de azt hiszem arra még egy kicsit várni kell. Minden esetre megpróbálok rápihenni a holnapra, hogy ne legyek olyan kis izé, mint ma voltam.