helykereső

Lassan már unalmas leszek azzal, hogy közel negyven évesen keresem a helyem. Időről időre újra elkap ez az érzés és nem nagyon tudok mit tenni vele. Ha közvetlen kiváltó okot akarnék keresni, akkor ráfoghatnám a múlt héten tartott éves tréningünkre, amin olyan visszajelzést kaptam az egyik kollégámtól, amin el kell gondolkodnom. Az is rátesz, hogy az egyesület dolgai is haladnak és ott mindenki komolyan vesz, vagy nagyon meggyőzően tud úgy csinálni mintha. Ma pl DÉ-vel találkoztunk az Autizmus Alapítványnál ŐP-val. Elmeséltük neki az agymenésünket tesóklub ügyben. Partnerként kezelt és ez nagyon jól esett. Drukkolok, hogy ez a dolog idővel kialakuljon és tudjon segíteni másoknak, hogy könnyebben vészeljék át a nehezebb időszakokat. Mentorügyben is szembejött valami olyasmi, amit nem biztos, hogy jól tudtam kezelni, úgyhogy most lelkizek rajta kicsit. És ha ez mind nem lenne elég a tökéletes identitászavarhoz, még a normális anyu szerepben is erősödnöm kell. Úgy értem, hogy szívem szerint beállnék Ember mellé és dolgoznék, vagy itthon végezném neki a háttérmunkát. Csakhogy legalább ennyire fontos, vagy fontosabb a család rendje, amit nekem nehezebb megteremteni, mint a vágógéppel dolgozni. A reggeli komisz negyedóra, amit nem tudok ledolgozni és a porszívóval való folytonos viaskodás, nem beszélve a főnix módjára feléledő szennyes tömegről. Most aztán tényleg magamra vagyok utalva, hiszen Ember nem tud kihúzni a pácból. Ez persze egyrészt kényelmetlen, másrészt van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül hozza szembe az élet újra és újra ugyanazt a  problémát. Amíg meg nem oldom probléma lesz, onnantól már valami más. Egyébként alakul a helyzet. Még azt is meg kell szoknom, hogy csak a saját időmet osztom be, Ember nagyon mérsékelt mennyiségű esetben tud kihúzni a pácból. Ezért esetleg nemet kell mondanom olyan találkozókra, amikre nagyon nem szívesen mondok. Ez is tanulni való és azt hiszem szükséges is. De ha sikerül jól intéznem az ügyeinket, az elég nagy sikerélmény.
Most, hogy az aktuális lelki válságom részletezésén túl vagyok, rátérhetek a napi apróságokra. Pl, hogy Petya újabban segít nekem bepakolni a mosógépet. Nagyon édes ilyenkor. Szólok neki, ő meg ön és begyömködi a ruhákat, aztán nyomja a gombot.
Panni most a szerelem definíciójánál tart. Végülis már öt éves, mire várjon. A hétvégén már megérdeklődte, hogy én szerelmes vagyok - e Apába, majd elégedetten konstatálta a választ. Egyébként azt hiszem az oviból jött a nagy érzés. :-)
Peti is boldog, hogy megint van ovi, ráadásul sokszor hallgatunk Kalákát az autóban. A múltkor azon kaptam magam, hogy egyedül is hallgattam tovább. A híreknél mindenesetre jobb.