2014. augusztus 10., vasárnap

nyaralás 2014

Idén is sikerült nyaralnunk, pedig sokáig úgy tűnt, hogy nem fog beleférni. És nem is akárhol, a Balatonon! Kicsi gyerek koromban nyaraltam ott utoljára, mikor még létezett szakszervezeti üdülő, szóval nagyon nosztalgikus volt. Egy kedves barátunk hívott meg a családja nyaralójába. Ezt már tavaly is megtette, de akkor még jobban féltem Peti miatt. Idén valahogy bátrabb voltam és azt mondtam, próbáljuk meg.
Egyébként mások is hívtak, amit nagyon köszönök, de Peti miatt olyan emberhez merek csak menni, aki nagyon ismer minket és tudja, hogy adott esetben apróbb károk is járnak a vendéglátásunkkal. Meg furán is vagyok a szívességekkel. Annak idején a diagnózis után mondta valaki a segítőink közül, hogy meg kell tanulni elfogadni a segítséget. Akkor még nem igazán értettem, miről beszél, gondoltam egészséges lelkű, normális emberek vagyunk, megoldjuk ezt is. De tény, hogy nem szeretek túl sokat másokra utalva lenni és van akitől könnyebben elfogadom, hogy segít. Vendéglátónk ilyen valaki. Tavaly ő vigyázott Petire, mikor dolgoznunk kellett, idén a nyaralással segített. De ez valahogy magától értetődő, talán mert nagyon régen ismerjük egymást, vagy a személyiségünkből fakad, nem tudom.
Szóval bepattantunk az autóba és irány a Balaton. Idén már nem kellett hintalovat tenni a kocsi tetőcsomagtartójára, elég volt a szopis párna, meg a szokásos cuccok.Nagyon kedves házban laktunk. amit gongosan bevédtünk Petire. Vegyszerek és értékes és/vagy törékeny dolgok elpakolva és egy csomó reklámújság kézközelben. Én a magam részéről alig vártam, hogy csobbanjak és erre gyorsan sort is kerítettünk. Kíváncsi voltam, mit szól Petya a nagy vízhez, mert benne volt a pakliba, hogy félni fog, esetleg pánikol. Első alkalommal csakugyan nagyon óvatosan ment be a vízbe, megbénítva ezzel a lépcső forgalmát. Ebbe szerintem az is benne volt, hogy nem tudta, mi van a víz alatt, hová kell lépnie. A várakozók becsületére legyen mondva, senki nem "szólt be" Peti később már nagyon élvezte a pancsolást. Kíváncsi voltam arra is, mit fog csinálni a vízben. Ugyanis ő nemigen szereti a nagy tereket. Ha sétálunk, a kerítés mellett megy és fogja a kezünket. Evésnél is nagyon sokszor fog minket és alvásnál is akkor boldog, ha legalább egy tenyér, vagy talp erejéig hozzánk érhet. Általában fontos neki, hogy kapcsolódjon valakihez, valamihez. Megoldotta ezt is, leginkább a hátamra csimpaszkodva úszott. Az első néhány nap után már felbátorodott és elengedett, de messzire nem ment és ez nem is volt baj. Az is vicces volt, mikor először került víz alá a feje. Prüszkölt és meg volt lepve, de ezután már ő próbálgatta, hogy hogy is megy ez. Persze dobálni nem lehetett, mint Pannit, de szerintem jól érezte magát.
A ház, ahol laktunk, szuper volt. Érezhetően egy családé, úgy ahogy azt annak idején berendezték, Igazi retro hangulatban nyaraltunk és időnként felkiáltottunk, hogy pont ilyen ... - nk volt gyerekkorunkban. Ugyanis voltak ott pl régi játékok. Pont olyan nyomda, mint gyerekkoromban! :) Meg társasok és sakk készlet. Házigazdánknak volt türelme társasozni a gyerekekkel és megtanította Pannit sakkozni. A kert is összeállt már az elmúlt pár évtizedben, jó nagy fák, mókusok, meg ilyesmi. Mondjuk Petya azzal kezdett, hogy lelegelte a virágágyást, de ez nem volt gond.
A létezés központja a verandán a kerti asztal volt, ahol játszottunk, beszélgettünk, rejtvényt fejtettünk és eszméletlenül sokat ettünk. Állítólag ezt a hely szellemes teszi. Minden estre rám hatott. Megvolt az összes klasszikus, lángos, dinnye, sült hal és fagyi. Grilleztünk, bográcsoltunk és készítettem túrótortát is.
Ezen kívül tollasoztunk sokat, meg foci is volt a gyerekekkel, szóval tiszta idill. Ez szerintem egy panzióban nem ment volna. :)
A Balaton nagyon közel volt, így a menetrend az volt, hogy odasétáltunk, fürödtünk, visszajöttünk. Nagyon nem lehetett Petivel a pokrócon ücsörgős figurát előadni, de nekem nem is hiányzott, hiszen közel volt a saját kuckó, benne a jó társaság,  minek ücsörögjek egy csomó ismeretlen ember között.
Úgy alakult, hogy Embernek a nyaralás közepén haza kellett jönni dolgozni, így magunk maradtunk a gyerekekkel. (Ezt eddig nem írta, a szokásos csapat ment, D - ék és mi). Az apák eljöttek dolgozni és a házigazdánk is Pestre jött. Kifejezetten kellemes, lazulós másfél nap volt, de azért vártuk őket haza. Úgy terveztem, hogy amíg Ember meg nem érkezik, nem viszem ki a csibéket fürdeni, meg kicsit borult is volt az idő. Peti viszont ott állt a kapuban és bámulta a boldog fürdeni induló népeket. Gondoltam egyet és megpróbáltam mégis fürdeni velük. Úgy voltam vele, hogy ha nagy a zűr, akár kézben is vissza tudom hozni Petit a házhoz, Panni meg érti az ilyen helyzetek, nem nehezíti meg a dolgomat. Gondosan lefektettünk pár szabályt, pl, hogy ha ki kell mennünk a vízből, akkor nincs apelláta, megyünk, senki nem bukik  a víz alá és nem megy el tőlem. Nem volt szükség semmilyen óvintézkedésre, mindkét gyerek szuper volt. mivel fújt a szél, hullámzott a víz, mi meg a gumimatracba és egymásba kapaszkodva "hullámlovagoltunk". Nagyon büszke voltam rájuk és egy kicsit magamra is.
Az apák Pestre utazásában az volt a jó, hogy itthonra is beugrottak és elhozták azokat a cuccokat, amik itthon maradtak. Ezek közül Panni gumi delfine, Dr. Fújlyuk volt a legfontosabb. Rá Panni spórolta össze a pénzt úgy, hogy nem kért nasikat a boltban. Anyunál tettük le, nehogy baja essen és sikeresen itthon is felejtettük. Amikor megjött a Balatonra, teljes volt az öröm. Mindannyian megpróbáltunk a hátán maradni, bár Petit valamiért a delfin festett szeme bűvölte el. Folyton ott keringett körülötte.
Sajnos képeket nem igazán tudok feltenni, mert a fényképezőm cserben hagyott, csak Peti ottani napirendjéről van kép, azt ide teszem.


A ronda rózsaszín cucc egy karúszó. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy messze nem használtuk a napirendet úgy, ahogy kellett volna. Ennek ellenére Peti nemigen borult ki, szerintem azért, mert folyamatosan volt mivel foglalkoznia. A központi szobában ült legtöbbet és figyelte a többieket, meg újságokat lapozott. Ha szerette volna, hogy játsszon vele valaki, mindig talált partnert. Ez nagyon jó volt, mert ő egyedül nem tud mit kezdeni és olyankor jönnek a gondok, mert vagy kitalál valamit, ami nem jól sül el, vagy hisztizik. De itt ilyesmi nemigen fordult elő, max a késői fekvés volt a gond.
Egyébként a napirend egy tépőzár a szobánk ajtaján, amit fent is maradt, mondván úgyis jövünk jövőre is. :)
Szintén nagy ajándék volt, hogy többször is elmehettem Emberrel kettesben sétálni. ióta vakáció van, ilyen nem volt és már nagyon hiányzott.
A hazaindulás is érdekes volt. Reggel becuccoltunk a kocsiba és utána még ott töltöttük a napot. A fura az volt, hogy Petya pontosan levette, hogy mi történik itt és a pakolás után már nem találta a helyét. Az utolsó fürdésnél pedig ugyanúgy nyafogott, mint a Panni, csak a maga módján. Biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta, hogy indulunk haza.Ugyanúgy érezte a hazamenős nap sajátos hangulatát, ahogy mi.